Nem pont ugyanaz, mint egy nagy szerelem, de mégis jelentős szerepe van az életünkben, hogy sikerüljön jó albérletet találni és jó kapcsolatot ápoljunk a tulajdonossal.

Ez nem mindig egyszerű feladat, sőt! Ha még az ingatlan tetszik is, sokszor csak hetek múltán derül ki, hogy mégsem illünk össze.

Következzenek most valóságírta történetek, kendőzetlenül a jó és rossz élmények egyaránt:

“Egy kertvárosi családi ház egyik lakását béreltük ki az akkori párommal, egy barátja pedig a másikat. Közös kert, külön lakrész. A tulajdonos hölgy az utca túloldalán szemben lakott, a férjjel nem találkoztunk, kamionosként dolgozott. Az első konfliktusra akkor került sor, amikor egyszer elfelejtettük kihúzni a kukát. Mindenki elment szépen dolgozni és a szemét a kerten belül maradt. Amikor hazaértem a hölgy várt, szinte habzó szájjal, hogy mit képzelünk mi, mi az hogy nincs kihúzva a kuka?! Nyeltem egy nagyot és finoman jeleztem neki, hogy a szemétdíj be van fizetve, a kuka el lett felejtve, de ez a mi szemetünk, a mi dolgunk, a mi problémánk. Azt mondta ő bement és kihúzta, de többet ne forduljon elő! Próbáltam hamar túllendülni ezen, hogy felnőtt emberként így le lettem teremtve egy ilyen dologért, fátylat rá. De ez csak a kezdet volt! Egyre szaporodtak a a konfliktusok, amikor például elővett, hogy miért értem haza olyan későn? Tessék?! Úgy tűnt, nagyon unatkozik és folyamatosan azzal volt elfoglalva, mikor, kivel, hol és mit csinálunk. Aztán egy napon, amikor kinyitottam a hűtőajtót, lekapcsolt a tévé. Aztán visszakapcsoltam a tévét és lekapcsolt a villany. Jeleztem felé, hogy valami komolyabb probléma van az árammal, mert egy nem normális jelenség. Kissé hepciáskodva, de biztosított arról, hogy intézkedik. Pár nappal később éjszakai műszakból mentem haza reggel. Miután rendbe tettem magam, lefeküdtem aludni. Arra ébredtem, hogy nagydarab, bajszos fickó áll fölöttem! Majdnem infarktust kaptam az ijedtségtől és lefutott előttem vagy 8 variáció, hogy ez most mi lehet. Az úriember – felteszem, látva a félelmem – magyarázkodásba kezdett, hogy ő a tulaj (a bizonyos kamionos férj) és mivel nem érkezett reakció a kopogásra, bejött, mert az áram… Már ezzel kapcsolatban is voltak problémáim, hogyha nincs reakció, bejön? De továbbléptem. Valamit piszkálgatott a villanyóránál egy kicsit, aztán felordított és elviharzott. Pár óra múlva visszatért egy villanyszerelővel, akinek elpanaszolta, hogy megcsapta az áram, nézze meg. A szakember azt mondta, örüljek, hogy nem gyulladt rám a ház… De a reggeli ébresztő volt az a pont, amikor eldöntöttem, ideje elköltözni… ” (Zsuzsa)

“A legmeghatározóbb élményem, egy idős nő házának bérlése volt. Olyan tipikus aggódós néni volt. Bár sokáig vacillált, hogy egyáltalán kiadja-e a házát, végül belement. A szerződésnél is folyamatosan úgy méregetett, mintha keresné a jeleket, hogy csalók vagyunk-e. Precíz listát írt – az amúgy bútorozatlanul – kiadott házában hagyott tárgyairól. Ami teljesen rendben is lenne, de az ő listája nem fért rá egy A4-es lapra. Jézus-képek a falon, rengeteg könyv, dísztárgy, meg pár bútordarab. Első dolgom volt ezeket összegyűjteni és szépen bedobozolva biztonságba helyezni. Gyakran hívott és vagy írt e-mailt miután megtanult, hogy minden rendben van-e. Érezhetően aggódott. Amikor jeleztem neki, hogy a beépített villanytűzhely nem igazán működik, azt mondta kacarászva, hogy “jaj, mert kontaktos. Ha megtalálod a jó pozíciót a tekerőn, akkor majd tudsz sütni, addig nem”. Emiatt nem aggódott. Aztán elkezdett azon dilemmázni, hogy eladja-e a házat vagy ne? Visszaköltözzön-e vagy ne? Végül inkább elköltöztünk. A búcsúnál mindenét szépen visszaraktam a helyére. Egy széke sérült meg, mert a kutyának nagyon megtetszett. Heteken át kerestem egy ugyanolyat, hogy pótoljam, de nem találtam még hasonlót se, se újonnan, se használtan, sem sehogy. Maradt, hogy bevalljuk, a széket természetesen kifizetjük. 5 számjegyű összeget számolt fel és a 2 havi kauciót is vissza akarta tartani a szék miatt. Aztán szóltunk neki, hogy na! Azért ne túlozzunk! Végül a kauciót visszaadta, de az volt életem legdrágább széke.” (Kati)

“Amikor elváltunk, a gyerekemmel és a kutyámmal kerestem albérletet. Rengeteg időm ment el a hirdetésekre és a telefonálgatásra. Mintha lehetetlenre vállalkoztam volna! Ha találtam is szimpatikus helyet, ahogy meghallották, hogy egyedül, gyerekkel és kutyával, azonnal elküldtek melegebb éghajlatra vagy csak rám csapták a telefont. Kezdtem úgy érezni, mintha egy leprás sorozatgyilkos lennék, aki elől mindenki menekül. Aztán találtam egy helyet, ahol először az épp kiköltöző lakókkal találkoztam és utána kerestem fel a tulajt. Felhívtam, vázoltam neki, hogy szeretném bérbe venni a házát, miután kiköltöztek belőle. Vallottam a kisgyerek, kiskutya kombinációról is, de jeleztem, hogy dolgozom. Találkozót beszéltünk meg és szerződést kötöttünk. Másodjára fél év múlva találkoztunk, mert online intézzük a pénzügyeket, meg a többit. Akkor megkérdezte nevetve, hogy: “nem azt mondtad, hogy kiskutyád van?” látva a 40 kiló környéki “kiskutyát”. Mondtam neki, de! Akkor még kicsi volt, kölyök. Azóta megnőtt.  Pontosan fizetek, intézem a házzal kapcsolatos ügyeket, akár az övét is, ha szükséges, cserébe hagy élni. Természetesen jelzem neki, ha a házban vagy a kertben valami változtatást tervezek, és általában készségesen rábólint. Örülök, hogy oda-vissza próbálunk mindenben megegyezni úgy, hogy mindenkinek jó legyen. Évek óta béke van és hálás vagyok neki, hogy adott egy esélyt, amit mások nem, bizonyára nem bánta meg.” (Adrienn)

A következő részben a tulajdonosok élményeit olvashatjuk.