Dísztárgyként is megállja a helyét.

Sokunkban még élénken élnek az emlékek, ahogy kisgyerekként egy hokedlin vagy sámlin ülve, a konyha sarkából figyeltük, ahogy a nagymama a sparhelt körül szorgoskodik. Begyújtott, majd felrakta az ebédet főni.

A mai, minden igényt kielégítő gáz- és villanytűzhelyek korában már elképzelni is nehéz, hogy egykor milyen hosszas előkészületet igényelt, hogy nap mint nap étel kerüljön a család asztalára. Az viszont vitathatatlan, hogy a többfunkciós, kombinált, fatüzelésű sparhelteknek megvolt a maguk varázsa.

Amellett, hogy praktikusak voltak, a konyha egyik legdekoratívabb berendezési tárgyának, a helyiség “lelkének” számítottak. Mutatósak voltak a zománcozott vagy csempézett, virágmintás tűzhelyek, nem voltak ritkák például a rózsa- vagy gyümölcsmintás frontok. A legnépszerűbb márkák közé tartozott a Salgó, nem kevés nosztalgiával gondolunk vissza rá, köszönhetően a hozzá kötődő, s általa megelevenedő múltbeli eseményeknek.

Ezeket a hagyományos tűzhelyeket az évek, évtizedek során lassan, fokozatosan felváltották a modern tűzhelyek, a régi sparheltek pedig kiszorultak a házból: kikerültek a sufniba vagy a kert végébe. Vannak porták, ahol tartalékként még számítanak rá, máshol már csak kerülgetik a robusztus berendezést.

Az sem ritka, hogy a szép állapotban fennmaradt, antik, esetenként még működőképes daraboknak tulajdonosaik az interneten keresnek új gazdát.

Ha már nem használjuk, de van elég helyünk, nem feltétlenül kell megválnunk tőle. Kültéri dekorációnak használhatjuk, a kert egyik sarkában vagy egy előtető, tornác oltalmában a szabadban is elhelyezhetjük.