Tuja magházból.

Karácsony közeledtével megsokasodnak az ünnephez kapcsolódó saját kezű alkotások. Aki teheti és kedvet érez hozzá, dekorációt, ajándékokat készít. Szungyi Marianna aprólékos munkával tuja maghéjat rögzített koszorúalapra, melynek eredménye egy egyszerű, letisztult és természetes hatású ajtódísz, kopogtató.

“A testvérem minden évben meg szokott hívni karácsonnyal kapcsolatos Facebook-csoportokba, hogy én is lássam, hogy mennyi mindent lehet otthon saját kezűleg készíteni, akár egyszerű hétköznapi dolgokból is. Egy ilyenben, név szerint a Kézzel készített Karácsony nevű csoportban leltem rá egy képre, amit egy hölgy töltött fel. Sok szép munkát szoktam látni, de ez valahogy egyből megfogott az egyszerűségével és az eleganciájával, és gondoltam, én is megpróbálom megcsinálni. Sokáig csak tervezgettem, hogy megcsinálom, de nem találtam koszorúalapot. Nem sokkal később átmentünk Szegedre, mivel a Vajdaságban élek, elmentünk az OBI-ba pár apróságért és megnéztük a kertészeti részt is, ahol a karácsonyi díszekből hatalmas válaszék volt. Minden alapanyagot meg lehetett ott találni és ott láttam meg, hogy koszorúalap is van. Három méretben is volt, én a középső nagyságot választottam, aminek az átmérője 20 centiméter.

Semmi olyan dolog nem kellett hozzá, amit egy dekorációs vagy akár hobbiüzletben nem lehetett volna megvenni. Amit vettem hozzá, az a szalma koszorúalap és ragasztópisztolyhoz ragasztó rúd.

A magok felét az utcán gyűjtöttem, másik felét pedig testvéremék fájáról szedtem. Ágastól metszettem le és otthon egy tálba szedegettem le a magokat az ágakról, ami elég aprólékos és időigényes volt, mivel nem mindegyik mag akart lejönni az ágról. Úgy néztem, hogy csak olyan magházat szedjek össze, amelyik már teljesen ki van nyílva. Fontos volt még, hogy száraz legyen, vagyis meg legyen már fásulva és barna színe legyen.

Amikor elegendő magházat gyűjtöttem össze, akkor nekiültem, leterítettem az asztalra pár darab újságpapírt, hogy arra csepegjen a ragasztó. A magokat egyenként megragasztóztam. Volt olyan mag is, aminek volt még egy kis szára, azt ollóval vágtam le, hogy simán illeszkedjen a koszorúra. Úgy ragasztottam a magokat, hogy a koszorú háromnegyedét takarja. Arra a részre nem ragasztottam semmit, ahol az ajtó a koszorúhoz ér, ezzel időt és magot spóroltam, mivel a hátulja nem látszik.

Amire figyelni kellett az az volt, hogy minél kevesebbszer süsse meg az ujjam a pisztoly. A másik pedig az, hogy minden magot úgy illesszek oda, hogy jól fedjék egymást azért, hogy ne látszódjon ki az alap. Volt, hogy nem illeszkedtek elég jól, akkor kerestem egy kisebb magot és beszorítottam közéjük, de így is, ha közelebbről nézzük, akkor látszik, hogy sok kis hézag van köztük, de azokkal nem tudtam mit csinálni.

Pontosan nem tudom, mennyi idő alatt készült el, két részbe vettem a ragasztást, mert egy idő után belefáradtam és unalmassá vált. Két este alatt csináltam meg, mondjuk mindkét este 2-2 órát csináltam.

Amire költöttem, az a koszorúalap volt és a pisztolyba a ragasztó. Durván számolva összesen 500 forint volt a kopogtató költsége.

Annyi a hibája, hogy a magházakban voltak még magok és minden ajtócsukáskor kipottyan pár szem, de ha egyszer kipotyog mind, akkor nem lesz vele több gond. Elég strapabíró, mert többször volt már olyan, hogy ahogy csuktam be az ajtót, a vállam hozzáért és megnyomtam, vagy becsaptuk az ajtót, de megállta a helyét. Addig, ameddig a ragasztó tartja, szerintem nem kell félni, hogy le fognak potyogni.”