Csak egyszerűen újra meg kéne tanulnunk a földön, a földért, együttműködésben élni, ahogyan azt őseink még tudták.
A környezetvédelem manapság egyre nagyobb figyelmet kap, ami megosztja a közvéleményt. Sokan legyintenek, hogy a környezetszennyezés, a civilizáció pusztítása nem az ő hibájuk, nem az ő problémájuk, de amíg azt gondoljuk, hogy mindig valaki más problémája, addig nem lesz megoldás. A valaki más problémája előbb-utóbb körbeér, és akkor már határozottan a mi problémánk is lesz – már az is – még akkor is, ha nem veszünk róla tudomást.
Ezek a dolgok nem tőlünk függetlenek, és még csak tehetetlenek sem vagyunk: vissza kell térni a gyökereinkhez!
Ez nem jelenti azt, hogy akkor már ne is használjuk a tüzet és puszta kézzel halásszunk, de le kéne mondani az iszonyatos túltermelésről és luxusról!
Évezredeken át bevált a módszer, ami szerint az emberek gazdálkodtak. Azt a földet gondozták, amin éppen álltak, a saját életterükként, a jólétük forrásaként tekintettek rá, amire vigyáztak. Együtt éltek a természettel, figyelembe vették a hely adottságait, növényeket termesztettek és állatokat tartottak. Nem csak a profit lengett a szemük és az arannyal kirakott puritánság feszített víztükrű medencével, hanem hogy tudják, holnap mit tesznek az asztalra és legyen meleg az otthonukban, ahol még maradt egymásra idejük. Annyit vettek el a természettől, amennyire szükségük volt, és annyit adtak hozzá, hogy az egyensúly megmaradjon.
Nem kell az egész világot megváltani, elég csak magunkat. Ha minden ember, minden háznál tisztességgel gondozná a környezetét, épp csak annyit elvéve, amire ténylegesen szüksége van, nem szennyeznénk ipari mennyiségben a földeket, vizeket, a levegőt, és nem fojtana meg a szemetünk idővel. Nem is annyira bonyolult ez, igaz?
