Mintha az veszett el volna belőle, ami a lényege: az öröm.
Manapság mintha sértésszámba menne feltételezni valakiről, hogy van egy kis szabadideje, amikor a hobbijának hódol. Elfoglaltnak, túlhajszoltnak lenni menő, sokan még a kialvatlanságot is megkockáztatják emiatt. A varrás, hímzés, faragás, lakásdekorálás, szobrászkodás, kertészkedés és más, alkotással járó tevékenységek árucikké váltak, bolondnak nézik azt, aki nem csak a hasznot lesi ezekben. Egymást túllicitáló fotók az elkészült művekről, beárazott kézművesség a minél nagyobb teljesítmény elérésének céljával. Ezen a ponton a hobbi már inkább munka, a benne lelt örömöt feláldozzák a produktivitás oltárán.
Eredetileg olyan tevékenységekről beszélünk, amelyeket a saját örömünkre végzünk azért, hogy kikapcsolódjunk és feltöltődjünk. Az értékük felbecsülhetetlen akkor is, ha éppen pénzben nem kifejezhető, de gondolhatunk rájuk befektetésként is. Egy befektetés önmagunkba, a saját jól-létünkbe.
Nincs rá idő? Csak vessünk egy pillantást az okostelefonunkon eltöltött képernyőidőre! Azt a pár órácskát nem tölthetnénk valami olyannal, ami őszinte örömmel tölt el? Mert:
“Létfontosságú, hogy időnként olyan dolgokat csináljunk, ami nem létfontosságú!”
