Van egy különös jelenség, ami sok modern konyhában megfigyelhető: egy apró, zöld bazsalikom, általában a pult sarkában. Illatos, friss, bájos – legalábbis az első három napon. Aztán jön a fonnyadás, a sárgulás, végül a csendes pusztulás. És mégis: újra és újra veszünk. De miért?
Egy cserép zöld mint életigenlés
A bazsalikom nem csupán fűszernövény – szimbólum. Egy lakásban, ahol a hűtőben csak mustár van, és a mosogatóban három napos csésze, ott is megjelenik ez a kis zöld életforma, ami azt sugallja: “Én próbálkozom.”
A cserép bazsalikom olyan, mint egy lakberendezési hajszálgyökér – kapaszkodik abba a reménybe, hogy valamikor majd lesz egy nyugodt délután, amikor friss pestót készítünk. Vagy legalább ráhintjük a mirelit pizzára, mielőtt elhervadna.
A kontroll illúziója
Bazsalikomot tartani a konyhapulton olyan, mintha azt mondanánk: “Tudom, mit csinálok. Ez itt az otthon, amit én uralok. Nézd, még zöld is van!” Még ha a tegnapi vacsora egyenlő volt egy kifli-és-sajt kombóval, a bazsalikom ott van, és díszeleg. Mert lehetne másképp is.
A növény, ami nem haragszik
A bazsalikom nem neheztel. Csendben hal meg. Nem hullatja drámaian a leveleit, nem csípi meg a szomszéd növényt. Egyszerűen csak… elmegy. És mi – lelkiismeret-furdalásból vagy sztoikus nyugalomból – elviseljük ezt. Mert megszoktuk. A bazsalikom egy olyan társ, aki mindig visszatér – a következő vásárláskor.
Miért pont bazsalikom?
Mert illatos. Mert mediterrán. Mert van benne valami olaszos romantika. És mert a szupermarketben a salátakeverék mellett szinte mindig ott vár ránk. Készen arra, hogy egy újabb lakásba vigyük. Egy újabb konyhapultra. Egy újabb esélyre.
A ciklus, amit nem akarunk megtörni
Veszünk egyet. Letesszük. Néha meglocsoljuk. Egyszer használunk belőle levelet. Majd a többi elhervad. Aztán kidobjuk. És néhány hét múlva – újra kezdjük. Nem tanulunk belőle, mert nem is akarunk. Mert ez nem a bazsalikomról szól. Hanem rólunk. Arról, hogy újrakezdünk. Még akkor is, ha tudjuk, mi lesz a vége.
A lakásba vetett hit zöld szimbóluma
A bazsalikom a konyhapulton olyan, mint egy szép gondolat: nem tart örökké, de jó, hogy ott volt. Nem praktikus, nem időtálló, de inspiráló. És minden egyes új cserép új lehetőség is – nemcsak friss ízekre, hanem arra, hogy kicsit jobban bízzunk abban, hogy valami élő igenis maradhat velünk. Legalább egy hétig.
