Nem feltétlenül kell mélyen a zsebünkbe nyúlnunk, hogy vonzóbb legyen az otthonunk.
Van az úgy, hogy egy bizonyos összeghatárt nem léphetünk át, abból kell megoldanunk a lakás szebbé, otthonosabbá tételét. Akár kezdők, akár szakértők vagyunk a lakásdekorálásban, mindig jól jön, ha a mások által már megvalósított elképzelésekből meríthetünk ötletet.
A megfelelő technika és eszközök birtokában könnyedén újravarázsolhatjuk például a régi, megkopott bútorainkat, lakberendezési tárgyainkat. Gondoljunk csak bele, micsoda változást eredményez egy-egy szépen, ízlésesen újrafestett szekrény vagy asztal. Ennél megfizethetőbb megoldás talán nem is létezik arra, hogyan frissítsük jelentősen lakóterünk összképét. De természetesen egyéb pénztárcabarát megoldások is szóba jöhetnek. Elég csak arra gondolnunk, mennyivel másabb érzés, ha például a díszpárnáink elnyűtt, bolti huzatát lecseréljük a magunk által varrt, hímzett huzatokra, vagy saját kezűleg festett függönyök kerülnek az ablakokra.
Következzen tehát motivációként 20 egyszerűen kivitelezhető, hasznos ötlet a vállalkozó kedvű lakásszépítőknek:
1. Rakásolható zöldség-gyümölcstartó maradék faanyagból
![](https://www.otthonlap.hu/wp-content/uploads/2018/01/lakascsinositas_egyszeruen_01.jpg)
2. A nagyszülőktől örökölt, antikolt tálaló
![](https://www.otthonlap.hu/wp-content/uploads/2018/01/lakascsinositas_egyszeruen_02.jpg)
3. Régi konyhaasztal szépen felújítva
![](https://www.otthonlap.hu/wp-content/uploads/2018/01/lakascsinositas_egyszeruen_03.jpg)
4. A faerezetes tapétától egészen más lett az egyszerű, fehér polcos szekrény
![](https://www.otthonlap.hu/wp-content/uploads/2018/01/lakascsinositas_egyszeruen_04.jpg)
5. Függönyt is feldobhatunk egy kis festéssel
![](https://www.otthonlap.hu/wp-content/uploads/2018/01/lakascsinositas_egyszeruen_05.jpg)
6. A lóca és a párnahuzat is házilag készült
![](https://www.otthonlap.hu/wp-content/uploads/2018/01/lakascsinositas_egyszeruen_06.jpg)
7. Micsoda összhatás: saját kezűleg készített függönyök
![](https://www.otthonlap.hu/wp-content/uploads/2018/01/lakascsinositas_egyszeruen_07.jpg)
8. Így lesz régi faládából retro falipolc
![](https://www.otthonlap.hu/wp-content/uploads/2018/01/lakascsinositas_egyszeruen_08.jpg)
9. Maradék lécdarabok felhasználásával készült polcok
![](https://www.otthonlap.hu/wp-content/uploads/2018/01/lakascsinositas_egyszeruen_09.jpg)
10. Régi fiókból mutatós konyhai gyümölcstartó válhat
![](https://www.otthonlap.hu/wp-content/uploads/2018/01/lakascsinositas_egyszeruen_10.jpg)
11. A puha ágytakaró is gondos kezek műve
![](https://www.otthonlap.hu/wp-content/uploads/2018/01/lakascsinositas_egyszeruen_11.jpg)
12. Talált tükördarabokból és régi ajtóból készült ez a hálószobai álló tükör
![](https://www.otthonlap.hu/wp-content/uploads/2018/01/lakascsinositas_egyszeruen_12.jpg)
13. Úgy tűnik, sláger a fadobozból készült falipolc, ezúttal a fürdőszobában felszerelve
![](https://www.otthonlap.hu/wp-content/uploads/2018/01/lakascsinositas_egyszeruen_13.jpg)
14. A hófehérre festett sk ruhaakasztó bak jó szolgálatot tesz
![](https://www.otthonlap.hu/wp-content/uploads/2018/01/lakascsinositas_egyszeruen_14.jpg)
15. Egy egész lepkeraj díszíti az üres falat
![](https://www.otthonlap.hu/wp-content/uploads/2018/01/lakascsinositas_egyszeruen_15.jpg)
16. Csupa olcsó alapanyagból készült mutatós fali vázaegyüttes
![](https://www.otthonlap.hu/wp-content/uploads/2018/01/lakascsinositas_egyszeruen_16.jpg)
17. Ilyen egyszerűen lesz talpas pohárból örökzöld ágakkal díszített gyertyatartó
![](https://www.otthonlap.hu/wp-content/uploads/2018/01/lakascsinositas_egyszeruen_17.jpg)
18. Pár gyertya, italos üveg, színes magvak és madzag kell csupán ehhez a harmonikus kompozícióhoz
![](https://www.otthonlap.hu/wp-content/uploads/2018/01/lakascsinositas_egyszeruen_18.jpg)
19. Ennyi mindenre jó a ház körül talált tuskó és faág
![](https://www.otthonlap.hu/wp-content/uploads/2018/01/lakascsinositas_egyszeruen_19.jpg)
20. Maradék anyagokból és gombokból megalkotott varázslatos faliképek
![](https://www.otthonlap.hu/wp-content/uploads/2018/01/lakascsinositas_egyszeruen_20.jpg)