Az egész életünket megváltoztathatja, ha megtanuljuk, hogyan tartsunk rendet az otthonunkban.

Szabaduljunk meg a nyomasztó zsúfoltságot keltő, használaton kívüli, felesleges kacatoktól és csupa olyan tárggyal vegyük körül magunkat, amelyekben örömünket leljük.

Lássuk tehát, mi a fő titka a sikeres rendcsinálásnak, amelyet a japánok szinte művészi szintre emeltek!

Mindenekelőtt, egyszer s mindenkorra szabaduljunk meg minden szükségtelen holminktól.

Azért, hogy a lakásunkban tökéletes rend uralkodjon, abba kell hagynunk a különböző használaton kívüli tárgyak ide-oda pakolgatását. Döntsük el, hogy közülük melyek érdemesek egyáltalán arra, hogy értékes életteret vegyenek el tőlünk. A selejtezés eredményeként helyet fogunk tudni felszabadítani azoknak a dolgoknak, amelyeket valóban a magunkénak érzünk és méltó helyükre kerülve otthonunk szerves részét képezhetik majd.

1. Örömet okoz az adott tárgy?

Az adott tárgyat a kezünkbe fogva gondolkodjunk el azon, vajon kivált-e bennünk bármilyen érzést, örömet okoz-e a látványa, a birtoklása? Csak azokat tartsuk meg, amelyek valamilyen intenzív és egyben pozitív érzelmet váltanak ki belőlünk. Olyan tárgyakból alkossunk világot magunknak, amelyekből önbizalmat és erőt meríthetünk. Ez mindenre érvényes, kezdve a szoknyáktól és pulóverektől kezdve a könyveken át egészen a fényképekig.

HBO

2. Kategorizáljunk

Sokan elkövetjük azt a hibát, hogy szobáról szobára haladva próbálunk rendet teremteni, miközben minden szobában ugyanazokkal a tárgyakkal találkozunk össze anélkül, hogy a valós számukat, mennyiségüket meg tudnánk becsülni. Ehelyett ajánlatos inkább osztályoznunk a különböző dolgainkat és miután ezzel megvagyunk, eldönthetjük, mennyit tartsunk meg belőlük. Már meg tudjuk becsülni, hogy az adott kategóriába sorolt holminkból milyen sok van otthon. Célszerű csak a legjobb darabokat megtartani.

Mike McCune

3. Függőleges tárolás

A függőleges, vertikális tárolás az egyik fő tárolási elv a japánoknál. Ha a személyes tárgyainkat függőlegesen elrendezve tároljuk, akkor egyszerűen nem fogunk tudni megfeledkezni azokról. Nem fognak tudni elveszni egy nagy halom egyéb holmi alatt, ráadásul könnyebben rendben tarthatók. A ruházati cikkek pedig jobban és hosszabb ideig megtartják az alakjukat, ha így tároljuk azokat.

bucktoothmama

4. Élelmiszerek

A különböző élelmiszereket általában élénk színű papírdobozokban, konzervdobozokban, illetve üvegekben árusítják. Ez a csomagolási forma olyan információs “zajt” kelt, amely szinte ledönt bennünket a lábunkról, amikor a konyhaszekrény vagy a kamra ajtaját kinyitva próbálunk egy-egy terméket fellelni. A zajt megszüntethetjük azonban, ha a címkéket eltávolítjuk vagy az adott terméket átrakjuk egy másik, “tiszta” ételtartóba. Ettől még a polcaink is sokkal rendezettebbnek fognak tűnni.

mrsmeyers

5. Ruházat

A ruhák tárolása során a legfontosabb rendező elv, hogy minden olyan ruhadarabunk látható legyen, amelyet az adott szezonban viselünk. A gardróbszekrény és a ruhafogas, vállfa kiválóan szolgálja ezt a célt. Célszerű az azonos fajtájú és színű ruhadarabokat egymás mellett tárolnunk azért, hogy még véletlenül se vásároljunk újra és újra olyasmit, amiből már van otthon akár több is. Az akasztós ruhákat a hosszuk alapján, balról jobbra csökkenő sorrendben helyezzük el. Ezzel szellős és rendezett összhatást érhetünk el.

weburbanist

6. Táskák

Naponta nézzük át a táskánk tartalmát. Így tudni fogjuk, mely holmik lesznek feleslegesek a következő nap. Az épp nem használt táskáinkat tároljuk helytakarékosan, de egyben úgy, hogy ne nyomódjanak össze, ne veszítsék el az eredeti alakjukat. Hogy könnyebben megtaláljuk, a fontos iratainkat egy külön tartóba téve tegyük a táskánkba.

amazon

7. Fényképek

A rendetlenség egyik forrása a felbecsülhetetlen mennyiségű fénykép. Ahhoz, hogy fel tudjuk idézni életünk legfontosabb pillanatait, elegendő néhány emlékezetes fotó. Ezeket kreatív módon elrendezve helyezzük ki a lakásban.

shopmyloan

8. Könyvek

Két kategóriába sorolhatók azok a könyvek, amelyektől érdemes megszabadulnunk. Vannak egyrészt azok, amelyeket már olvastunk és rég elfeledtünk. Vannak továbbá azok, amelyeket hosszú ideje tervezünk elolvasni, de soha nem jutottunk el odáig. Az első kategóriába sorolt könyvek teljesítették a funkciójukat. Miután megszabadultunk a második kategóriába soroltaktól, el fogjuk tudni dönteni, az előbbiek közül melyikhez érdemes visszatérnünk. Csak azokat a könyveket tartsuk meg tehát, amelyek még mindig fel tudják kelteni az érdeklődésünket.

bhg

9. Dolgozósarok

A dolgozósarok legyen olyan hely a lakásban, amely elősegíti a hatékony otthoni munkavégzést. Ennek megfelelően ne uralja rendetlenség, ugyanakkor minden szükséges dolog legyen kéznél. Ezt megvalósíthatjuk például függőleges tárolórekeszek és iratmappák segítségével. A tiszta, rendezett munkafelület új szárnyakat adhat az eredményes, produktív munkához.

ikea