Kívülről semmi nem utal arra, hogy ez nem egy hétköznapi amerikai otthon.
Milwaukee területén található a hat hálószobás, három fürdőszobás, 3913 négyzetméteres ingatlan, ami most új gazdáját keresi.
A meglepetés akkor jön, amikor az ember benyit a mosdóba:
A négy egymás melletti vécé alkalmas arra, hogy egy komplett család kézen fogva könnyítsen magán. Bár elég bizarrnak tűnik, mégsem ez volt az eredeti célja.
Az 1851-ben épült ház évtizedeken át parasztházként szolgált. Valamikor az 1920-as évek környékén kapták meg az amerikai cserkészlányok, akik nagyobb csapatokban éltek ott. Mivel 8-10-12 fő is lakott a házban egyszerre, érthető, hogy egy vécé kevés lett volna. Ekkor került sor a bővítésre, amit így kiviteleztek. A vécék mellé persze több kézmosó is járt.
Persze a létszám megmagyarázza a vécék és kézmosók számának szükségességét, azt viszont nem, hogy szegény cserkészlányoknak miért nem jutott annyi privát szféra, hogy legalább egy válaszfalat tegyenek a csészék közé. Általában az ember utoljára az óvodában találkozik az egyterű mellékhelyiséggel, hogy felnőttként egy családnak ez mennyire életszerű, már más kérdés.
Forrás: HouseBeautiful