A falakig vissza kellett bontani mindent.

Nagy munkába fog, aki lakás felújításába kezd még akkor is, ha panellakásról van szó.

Kovacsics Viktória ráadásul nem üres lakást vásárolt, hanem az otthon egy élet minden tárgyával volt tele. Első körben tehát ki kellett üríteni az ingatlant, majd ezután következhetett a munka oroszlánrésze, mely az esztétikai korszerűsítésen túl a víz- és elektromos vezetékek átalakítását is takarta. A következőkben Viktóriától ismerhetjük meg a részleteket:

A saját otthonunkat mindig saját tervezés alapján alakítgatjuk (az én ötleteim alapján), így nem volt kérdés, hogy ebben az esetben sem lesz ez másképp. Eleinte befektetési céllal lett vásárolva az ingatlan kedvező ára miatt, viszont hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, hogy megtartom “hosszútávú” befektetésként, így az átalakítás is evidenssé vált. (A lányomra is gondoltam, ha esetleg egyetemista lesz, vagy elindíthatom ezzel a segítséggel a felnőtté válás kezdetén, akkor ezekre az igényekre legyen kialakítva.)

Először is szükség volt pénzre, kreativitásra, türelemre és egy szuper csapatra, aki mindezt kivitelezi. Ezt a MASZEK BAU (Fekete György EV.) és kétszemélyes csapata végül teljesítette.

Kezdetnek teljesen a falig kellett bontani mindent. Szó szerint. Nagyon nem volt egyszerű egy panel 4., legfelső emeletéről a rengeteg bútort, sittet lehordani, konkrétan 3 réteget kapartunk le a falakról is. Egy egyedül élő idős bácsi lakott ott előttem, így mondhatni, 35 évnyi koszt és egy élet maradványait kellett onnan eltávolítani. Szóval a bontás után jött a falkivágás, az Ytong fal építése, padlólerakás, festés/burkolás, álmennyezet kialakítás, vízvezeték/áramhálózat átalakítás, majd a gépesítés és az apróbb utómunkák.

 

 

 

 

A panelban a csendháborítás betartására szigorúan oda kellett figyelni, a tartófal kivágásánál pedig a statikával való egyeztetésre. Semmiképp sem ajánlom ezt anélkül csinálni.

A felújítás körülbelül 6 hónapot vett igénybe. A kivitelezők ezzel párhuzamban az otthonunkban is dolgoztak, így próbáltunk itt is és ott is haladni.

 

A felújításra munkadíjakkal, gépekkel, felbontással, ingatlan vásárlás utáni adóval, tehát mindennel együtt összesen 7 millió forintot költöttem. Hozzáteszem, a mai árakat megnézve szerintem nagyon jól kihoztuk, ebből az összegből csak 800.000 forint ment el a fal kivágásra (talán az volt a legnagyobb tétel). A zuhanykabint üvegessel készítettük, a beépített szekrényt asztalossal, klímát szereltünk, a teljes teraszt újraépítettük/burkoltuk, került rá plusz előtető. A teljes konyhát saját tervezés alapján csináltattam (IKEA), majd azt is gépesítettük. Meg lettek vásárolva az új radiátorok is, csak az még nem került felszerelésre, csak majd idén nyáron (a távhőrendszer miatt erre nem volt lehetőség ősszel). A lakás egyébként a 17. kerület egyik legjobb helyén található.