Elmúlt a locsolás, eltűntek a rokonok, elcsendesült a tojásfestés-őrület, és a nyuszi sem hagy több lábnyomot a nappaliban – viszont a kanapén még mindig ott egy fél csokinyúl combja, amit senki sem mer megenni, mert “már csak dekorációnak van ott”. Üdvözlünk a húsvét utáni lakáshangulatban, ahol a díszítés még nem akar távozni, de a lelkesedés már elment.
Tojások mindenhol – de főzni már senki nem akar
A hűtőben még ott lapulnak a megmaradt főtt tojások. Némelyik szomorúan bámul rád, még mindig a lilára festett héjában, és azt kérdezi: “Tényleg meg fogsz enni engem?” A válasz általában: “Majd holnap.” Vagy inkább holnapután. Aztán valahogy mégis a kukában végzi – némi bűntudat és egy kis sóhaj kíséretében.
És persze ott a klasszikus félreértés: valaki megkérdezi, “csináljunk belőle rántottát?”, mire jön a válasz, hogy “de hát ezek főtt tojások…” – és ezzel el is dőlt a sorsuk.
Díszek, amik nem akarnak eltűnni
A húsvéti nyuszis girland még ott lóg a függönykarnison. Minden reggel megnézed, és azt mondod: “Ma lepakolom.” És este még mindig ott van. Mert “olyan cuki”, meg amúgy is, most már mindegy. A műanyag tojásokból álló kompozíció már egyre kevésbé illik a tavaszi virágok közé, de hát színes, úgyhogy még maradhat, nem?
A nyúlformájú csokoládé dilemmája
A csokinyuszik érdekes lények. Először sajnáljuk megenni őket, mert “olyan szépek”. Aztán letörik a fülük. Aztán hirtelen már csak egy torzó marad belőlük. És végül valaki (titokban) megeszi az utolsó darabot is – vagy beolvad a radiátor mellett, és eldönti helyettünk a sorsát.
És van, amikor hónapokkal később, mondjuk júliusban, a kertben egy bokor mögött hirtelen felbukkan egy félig kibontott csokitojás. Kicsit megolvadt, kicsit poros, de még mindig ugyanazt a kérdést veti fel: “Ez most még jó?”A csokinyuszik érdekes lények. Először sajnáljuk megenni őket, mert “olyan szépek”. Aztán letörik a fülük. Aztán hirtelen már csak egy torzó marad belőlük. És végül valaki (titokban) megeszi az utolsó darabot is – vagy beolvad a radiátor mellett, és eldönti helyettünk a sorsát.
A színes szalvéta, amit senki nem akar már használni
A maradék húsvéti szalvéták ott maradnak a fiókban. Túl színesek egy sima hétköznapi vacsorához, de túl jók ahhoz, hogy elajándékozzuk. Jövő húsvétig tartogatjuk őket, hogy aztán jövőre is ugyanez történjen. Így lesz a szalvéta a szezonális rendetlenség nagykövete.
A lelkiállapot: egy kanálnyi tavaszi fáradtság, egy marék nosztalgia
Húsvét után a lakás olyan, mint egy színes, fáradt álom utórengése. Még nem vagyunk készen arra, hogy visszarázódjunk a hétköznapok szürkeségébe, de már nincs energiánk tovább tojásokat kerülgetni a polcon. Egy átmeneti állapot ez – a díszített lendület és a tavaszi lomtalanítás közötti lebegés.
Nem baj, ha még ott a nyúl
Ha még mindig ott van egy nyuszis bögre, egy kiszáradt barkadísz, vagy egy fél csokitojás a komódon – az nem hiba. Az csak azt jelzi, hogy az ünnep még kicsit velünk maradt. És ha épp egy újabb húsvéti dekor csúszik le az ágy mögé, ne aggódj. Majd jövőre megtalálod. Pont időben.
