Vagy akár kocsibeállót.

A kerti sétány létrehozása hasznos és mutatós is egyben. A térkövezés azonban nem olcsó mulatság, de szerencsére magunk is elkészíthetjük alacsonyabb költségvetésből. Ezzel a megoldással nem csak spórolni lehet, hanem igazán az ízlésünknek megfelelően alakíthatjuk ki a végeredményt.

Mutatjuk hogyan:

Elsősorban be kell szerezni a hozzávalókat. Szerencsére létezik olyan, amit úgy hívnak: műanyag térkősablon. Ehhez már 3990 forintos darabáron hozzájuthatunk, de a neten keresgélve lehet, hogy van olcsóbban is akciózva, vagy netán drágábban is. (Például innen rendelhető, valamint innen is.) Szóval ilyenre mindenképp szükség lesz. Ha 2 darabot vásárolunk, a munka folyamatosabban haladhat majd és gyorsabban készülünk el.

akcion.hu

Aztán kelleni fog még szárazbeton. Ebből számos lehetőség kínálkozik, ahogy a hozzá  tartozó színezőkből is.

A két főszereplő mellé még kelleni fognak segédeszközök, mint például: vízmérték, simítók, kőműves kanál, vödör, mérőszalag, lapát, (léc, kalapács, ha igazán szép munkához sablont készítenénk), fúrógép és keverőszár (az anyag kikeveréséhez) és persze víz! Vízpermetezővel és olajjal pedig egy kicsit megkönnyíthetjük a dolgunkat.

Ha minden adott, akkor nekiláthatunk a munkának:

Az egész járda lelke az alapozás lesz, ezért fontos gondosan előkészíteni!

  1. A sablon magasságában ki kell ásni a földet, és ha szükséges ki kell egyengetni!
  2. Ha ez meg megvan, jöhet bele a sablon, majd a folyékony beton. Ha a térkő sablont előtte egy kicsit beolajozzuk, később könnyebb lesz leszedni! Az anyag legyen annyira folyékony, hogy terüljön, de annyira azért szilárd, hogy 10 perc után, amikor leszedjük a sablont ne folyjon szét! Ha elég ügyesen csináltuk, akkor ezzel el is kezdtünk szép térkövet gyártani, aminek a széle se pattog le!
  3. Ezt a műveletsor addig kell folytatni, amíg el nem értük a kívánt eredményt!
  4. A réseket ki lehet tölteni finom sóderrel, vagy földdel, kinek, mi tetszik.
  5. Ha mindez megvan, utána már csak várni kell, hogy a beton teljesen megszilárduljon, esetleg időközönként vizezni, ahogy igényli!

A munkafolyamathoz segítséget nyújt az alábbi videó:

Jó munkát!