Mindig elámulunk a zöldtetők különleges hangulatán.
Mostanság válik egyre népszerűbbé a környezettudatosan építkezők körében a tető zöldítése, pedig igazából nem újdonság.
Skandináviában nagyon hosszú múltra tekint vissza, már a vikingek házain is sokfelé gyep volt. Hogyan készül?
Svédül torvtak-nak nevezik, ami tulajdonképpen nyírfakéreg tetőt jelent, ez az egész lelke. A nyírfa kérgét lehántolják, feldarabolják, kiszárítják, majd felhasználás előtt áztatják be. A tetőszerkezetet sűrűn rakott szarufák tartják, amikre egy deszkahéjazat jön keményfából. A tetőt alulról kezdik burkolni a nyírfalapokkal, melyeket egymásra, fedésben raknak le, arra jön a deszka tartószerkezet, amit folyamatában földdel vagy már kész, gyeptéglaszerű talajlemezekkel töltenek fel. Az alsó tartógerendánál kialakítanak csapadékelvezető csatornarészt, ami elvezeti a fölösleges vizet, amivel a fakéreg már nem bír el. Innentől kezdve már a helyi klíma határozza meg, hogy milyen növények is kerülnek a tetőre, amik vígan elél a 15-25 centiméteres talajvastagságban.
Jól esik ránézni, de hogyan lehet karbantartani?
Feltehetően ezért (is) szokták előnyben részesíteni a mohaféléket. Ha mégis a pázsitra esne a választás, mivel nem lehet könnyű ott a fűnyírót tologatni, talán nem marad más, mint feltenni egy csapat nyuszit.
Forrás: Wikipedia
