Szinte ingyen.
Az idei ünnepi dekoráció közkedvelt szereplője Hoffmann és Csajkovszkij műveiből ismertté vált diótörő figurája.
Cinege Ilona úgy döntött, saját kezűleg készíti el, mégpedig újrahasznosított alapanyagok felhasználásával. Sőt, nem is egyet, hanem egyszerre kettőt! A következőkben Ilonától tudhatjuk meg, pontosan mi minden szükséges ahhoz, hogy akár mi is hasonló figurákkal díszíthessük otthonunkat.
Számomra a karácsonyi időszakban mindig nagy szerepet játszottak a díszítések és az, hogy a környezetemet igazi karácsonyi hangulatba tudjam öltöztetni az ünnepekre. Az első számú ihletet a lányom által tavaly karácsonyra kapott kicsi diótörő jelentette, hiszen idén, amikor kipakolásra került, felmerült bennem, hogy mennyire látványos lenne a nagy változata a kertben található díszek között. Ezek mellett nem elhanyagolható, hogy még most is, felnőtt létemre a Barbie és a Diótörő egy általam nagyon kedvelt mese, de véleményem szerint ezzel azért nem vagyok egyedül.
Késztermék vásárlásának lehetősége szinte fel sem merült bennem, hiszen sokkal jobban kedvelem a saját kezűleg készített díszeket, tárgyakat, amiknek igazi hozzáadott értéke van. Ezen felül a környezetvédelem is egyre fontosabb szempont az életünkben. Az általam használt főbb alapanyagok valószínűleg a kukában végezték volna, és így, ezzel az alternatív felhasználási móddal legalább ezt is el tudtuk kerülni.
Amire szükség volt:
- Test: 4 db vödör
- Kezek és lábak: különböző méretű csövek
- Arc: dekorgumi
- Ruházat: thermo anyag
- Váll-lap: befőttesüveg teteje
- 4 db átmenő csavar a végtagok rögzítéséhez
- Karácsonyi gömb dísz a kezeknek
- Ragasztószalag a vödrök összefogatásához
- Ragasztópisztoly a ruházat és a díszítés rögzítéséhez
- Műszőrme
- Különböző szalagok
- Szerszámok (fúró, fogók, olló)
Így készült:
- Vödrök összeragasztása
- Lábak rögzítése csavarral
- Arc felragasztása, kialakítása, műszőrme felragasztása
- Testre, karra az anyag rögzítése ragasztópisztollyal
- Kar felrögzítése csavarral
- Díszítés ízlés szerint
Effektív 6-7 óra alatt el lehet készíteni. Anyagilag minimális ráfordítást igényelt, hiszen már meglévő dolgokat használtam fel. Az egyetlen költséget a ragasztáshoz szükséges alapanyag jelentette.