Várhat még a csere.
Urbán Anita öntapadós fóliával frissítette fel újonnan vásárolt háza ajtajait. A következőkben Anitától ismerhetjük meg, hogy egy ilyen felújítás során milyen eszközökre és lépésekre van szükség.
Az ötlet onnan ered, hogy nagyon szeretek kézműveskedni, barkácsolni. Vásároltam egy kicsi régi házat, amelyet elkezdtem felújítani. Megpróbáltam minél több munkát saját magam elvégezni, mint például a glettelést, tapétázást, mennyezeti lámpák felragasztását stb.
Az ajtókat is fel kellett újítanom. Először próbáltam újra festeni, de nem voltam elégedett a végeredménnyel, és rengeteg sérülés volt rajta. Ezért úgy gondoltam, hogy mivel láttam ilyen ajtókeret tapétázást a neten, kedvet kaptam hozzá.
Amire szükség volt
Ablaktisztító, tisztítószer, hajszárító, rongy, vonalzó, tapétavágó, műanyag spatula, üvegfólia és öntapadós fólia (Bauhaus-ban vásárolt).
Így készült
Zsírtalanítottam, majd tisztítottam az ajtókat és az üvegeket. Az ajtók felső részén kezdtem az üveg fölötti rész tapétázását, majd haladtam lefelé a vízszintes részekkel, majd az alsó kockával, amelyben bemélyedés van. Miután azt is befejeztem, a függőleges hosszú részekkel folytattam.
A fólia felragasztását mindig belülről kifelé haladva kellett simítani, hogy a levegő kijöjjön alóla. Ha pici hólyagok voltak, akkor tűvel ki kellett szúrni. Ezután, mikor már minden rész borítva lett a fóliával, rámelegítettem az ajtóra a fóliát, mintha rálamináltam volna. Melegítettem hajszárítóval, majd simítottam spatulával. Az ajtó aljában lévő bemélyedésnél ugyanígy hajszárítóval melegítettem, majd ujjal benyomtam.
Nagyon fontos a jó illesztés és a fólia pontos méretre vágása.
Az ajtó és az ajtókeret fóliázása kb. 2 napot vett igénybe, de nem reggeltől estig dolgoztam rajtuk. Kb. 36 700 Ft-ba került a 2 db ajtó és ajtókeret fóliázása, valamint az üveg.