Mindig előkerülnek az újabbnál újabb lakberendezési trendek, de mi a helyzet a régiekkel?
Utazzunk kicsit vissza az időben együtt a nosztalgia tengerén. Felkészültek elvtársak?
Nézőpont kérdése, hogy akkoriban könnyebb vagy nehezebb volt lakáshoz jutni a mostani állapotokhoz képest, de akinek volt állandó munkája (ehhez a rendőrség is eléggé ragaszkodott, különben közveszélyes munkakerülés, ugye), 10 éve az adott városban lakott, gyereket is nevelt és hajlandó volt némi hitelt felvenni, beköltözhetett az akkor elég frissnek számító kockaházak valamelyik kis lakásába. A személyes holmik a Trabantra fel és már kezdődhetett is az új élet. Ezen a ponton ötlött fel talán elsőnek a lakberendezés kérdése.
Korábban ez nem okozott gondot, mert generációról generációra öröklődtek a bútorok (vagy ami maradt belőlük) és nem volt minden második utcasarkon egy IKEA vagy hasonló lakberendezési tárgyakat árusító üzlet. De a panelok kis lakásaiba ezek a rusztikusabb darabok nemigen fértek el, újat beszerezni meg nem volt olyan egyszerű. Akinek sikerült, az vagy maga készítette el ügyesen nem nélkülözve némi asztaloskészséget vagy várt az előjegyzett új bútorokra. A berendezéshez sem kellett stylist, oda tették a szekrényeket, ágyakat és miegyebet, ahova elfértek. A radiátorok, konvektorok, ablakok, ajtók eléggé meghatározták a lehetőségeket. De mindezek ellenére az új, közös élet reménysége igazán feldobta a vasárnapi rántotthúsok hangulatát.
Aki visszanézi az akkor készült képeket, sok ismerős darabbal találkozhat. A karácsonyfa mellett pózoló családok háttere, az ebédek bája, a gyerekek első lépése mögött ott húzódnak az akkori Kanizsa Bútorgyár elég népszerű összeállításai.
Ezek már előjegyzéssel rendelhetőek voltak, szemben az első Domus Áruházban kiállított darabokkal.
Oda inkább csak álmodozni járt az ember. Különösebben nagy választék nem volt az elérhető bútorokból. A szekrények java ugyanazt a natúr, vagy sötétre pácolt külsőt viselte, a fotelek és heverők leginkább piros és zöld színekben pompáztak, esetleg óriási nyomott mintázattal plüss kivitelben kerültek be a lakásokba. Aztán jött az igazi áttörés!
Bekúsztak az NDK-s stílusjegyek. A csomagolatlan kész bútorok után igazán örömteli változás volt a svéd mintára, lapra szerelve, elemekben vagy teljes egészében, akár fehér színben! is megvásárolható MDW szekrényfalak megjelenése. Itt is fél-egy évet kellett várni rá az előjegyeztetés után, amit csak a Rákóczi úti NDK boltban lehetett megtenni, de legalább már volt!
Itt megállíthatatlanul elindult a fejlődés. A variálható szekrények új világot nyitottak meg a családok életében, közös programmá vált a berendezés eltervezése. Amikor előkerült a centi, a háttérben a Videoton két hangszórós készüléke szólt és az akkori Lakáskultúra magazin fekete-fehér képeinek nézegetése is segítette az első lépéseket.
Minden háztartásba kellett betekerős szódásszifon, amivel a málnaszörpöt öntöttük fel, vagy a felnőttek a bort. A gyerekek Moncsicsire vágytak vagy lábbal hajtós ‘igazi autóra’. Trapéznadrágok, Patyolat, tálcahúzós ‘gyors éttermek’. Szeretted. Mert az a hangulat volt az otthon.
A legszebb az egészben, hogy azok a stílusjegyek, amikor akkor menők voltak, aztán kimentek a divatból, újra és újra visszajönnek, csak már retrónak nevezik. Ahogy anno Szécsi Pál kérdezte: szereted-e még?
