A gyerekkori vidéki emlékeknek és a ma is működő tájházaknak megvan a maguk varázsa.
A fehérre meszelt ódon falak, a kézzel készült bútorok és dekorációk között sétálva elfog egy sajátos nyugalom. A kinti pottyantós vécét nem feltétlen sírjuk vissza, de mi az, amit mégis érdemes átmenteni napjainkba?
A természetközeliség
A parasztházak ugyan nem rendelkeztek okos eszközökkel, mégis kényelmesen lehetett bennük élni. Természetes anyagokból készültek, harmóniában voltak a környezetükkel. Vályog, anyag, fa, nád, kő volt mindenütt, a műanyagnak még híre sem volt. Üvegek a PET-palackok helyett, vászonzsákok a műanyagzacskók helyett, késsel vágtak a botmixerek helyett. Ma már rengeteg konyhai eszközt lehet vásárolni, ami az életük megkönnyítésére hivatott, de olykor az elővétele, majd letakarítása több idő és energia, mint, amit nyerünk vele.
Szőttesek, hímzett holmik, vásznak, évszaknak megfelelő vágott növények, egyedi faragások jelentették a dekorációt. A kevesebb néha több alapelvén nem volt minden kicicomázva, mégis otthonos és stílusos volt.
Körbevette az élet. Szinte mindenhol volt jószág és vetemény. Persze akkor is szőttek a pókok a sarokban, de a körforgás részeként tekintettek rájuk. Kutya, macska, baromfi udvar, és más háztáji jószágok, akik békében éltek a hatalmas fák árnyékában. Nem volt minden lebetonozva, a gólyák és a fecskék is szép számmal jelentek meg ilyen helyek környékén.
Kézzel készült sok minden, nem volt helye a pazarlásnak. Ez a kreativitás megmutatkozott a konyhában, a háztartásban, és az udvarban is. Ma már influenszerek készítenek videót arról, hogy csinálnak szappant, régen ez egy egyszerű hétköznap volt, csendes szerénységgel.
Bár egy 35 négyzetméteres panellakásban nem lehet karámot felállítani és szarvasmarhát tartani, vagy zöldellő gyümölcsöt ültetni, mégis az adott lehetőségekhez mérten próbáljunk visszaemlékezni arra, honnan jöttünk. A világnak mi csak részei vagyunk, nem az egésze, tisztelettel és szeretettel bánjunk az otthonunkkal és környezetünkkel!
Ez is érdekelhet:
Új esélyt és tetőt kapott a vályogból épült mendei parasztház
