Gyakorlatilag bármit fel lehet használni a kompozícióhoz.
A mixed media néven elterjedőben lévő technika során a ’majd jók lesznek valamire’ tárgyak új életet kapnak. Egy kis gyakorlással, kézügyességgel, de legfőképp kreatív látásmóddal meseszép dísztárgyak készülhetnek a már nem használt kisebb-nagyobb tárgyainkból.
Rácz Ildikó talán nem túlzó az állítás, mesteri szinten űzi az említett technikát. Gyönyörű alkotásaira a napokban lettünk figyelmesek, s meg is kértük azon nyomban, meséljen nekünk arról, hogyan indult el ezen az úton, valamint a tárgyak készítésének kulisszatitkairól.
Körülbelül 3 éve akadtam rá egy videóra a Pinteresten, amelyben egy vászonképet dekoráltak hasonló módon. Azonnal lenyűgözött a technika, bár abban leginkább készen vásárolható termékekkel dolgoztak. Ezután céltudatosan keresgéltem a hasonló témájú videókat, és rájöttem, hogy gyakorlatilag bármit fel lehet használni a kompozíció elkészítése közben. Ekkor pedig egy csapásra értelmet nyert a több évtizedes „gyűjtőmunka”. Ugyanis sosem volt szívem kidobni a kacatokat.
Először kisebb tárgyakkal kezdtem, ceruzatartók, kisebb dobozok stb. Majd később már nagyobb tárgyakat is dekoráltam, ilyen volt, amikor egy falra ragasztott tükör számára készítettem keretet.
A dekorációhoz szükséges anyagokat leginkább ócskapiacokon, zsibvásárokon szerzem be, de az ismerősök, rokonok is nekem adják, ami már nem kell nekik.
A költségeket tekintve ez a kisebbik tétel. Van egy megállapodásunk a párommal, 2 euró/db-nál többért nem vásárolunk hozzávalót. A nagyobb tételt inkább a festékek, paszták, szerszámok, ragasztók, stencilek jelentik.
Egy-egy darab elkészítéséhez általában szükség van modellpasztára és stencilekre, többféle ragasztóra, attól függően, hogy mit ragasztok fel, festékekre, gyöngyökre, lakkra. Van olyan alkotás, amelyikre nyomdázni is szoktam. Csak a képzelet szabhat határt a felhasznált anyagoknak, ezáltal a költségeknek is. A dekorációhoz bizsukat, láncokat, csipkeszalagot, gombokat, a háztartásban már használhatatlanná vált dolgokat, de akár egy kiürült festékes tubust is fel lehet használni. Volt olyan alkotásom, amelyhez régi, beszáradt ecseteket, kötőtűket, törött ceruzát használtam, vagy éppen megszáradt hínárt a tengerpartról.
Egy-egy kollázs elkészülési ideje változó: a kisebb képek, ceruzatarók elkészülnek két nap alatt, mivel a száradási időt ki kell várni, a nagyobb darabok készültek már el két hét leforgása során, de volt, ami egy hónap alatt.
Ha elkezdek egy új darabot, legtöbbször van egy elképzelés, milyen lesz a végeredmény, felfektetem az állványra és átnézem a készleteimet. Felpakolok néhányat, és várom, hogy beinduljon a „folyamat”. Pár napig csak nézegetem, néha megállok mellette, átrendezem, vagy csak fejben tervezgetek, (akármivel foglalkozom közben, valahol hátul mindig ott motoszkál a készülő darab, és volt, hogy az éjszaka közepén keltem fel, mert akkor jutott eszembe valami) aztán egyszer csak elkezdődik, onnan már jönnek az ötletek sorban.
Számomra az a legizgalmasabb ebben a folyamatban, ahogy az ilyen-olyan okból feleslegessé vált, kidobásra ítélt, vagy csak szimplán értéktelen tárgyak elvesztik régi funkciójukat, új életre kelnek és valami hasznos és szép dolog lesz belőlük.
Mindig érdekes az a pillanat, amikor egy külső szemlélő megnézi közelebbről a művet, és rájön arra, hogy tulajdonképpen mi is az, amit lát.
Mindig ügyelek arra, hogy ami kikerül a kezem alól, az biztonságos legyen, hogy később se essen le róla semmi. Persze ha valaki készakarva le akar törni róla valamit, az nagy valószínűséggel sikerrel fog járni. A másik sarkalatos kérdés, a takaríthatóság: én a saját darabjaimat le szoktam porszívózni, a porszívó kis, hosszú szőrű fejével, és még soha nem esett le semmi róluk.
Ildikó meseszép alkotásait a facebookon is megcsodálhatod, követheted a Fleur en papier nevű oldalon.
Köszönjük Ildikónak, hogy segítségével beleláthattunk az újrahasznosításnak ebbe a dekoratív módjába.
