Aki csak egyszer is felfigyelt rá, jó eséllyel bele is szeretett.
A régi Singer varrógépek közül sokat egészen mutatós öntöttvas állvánnyal lehetett kapni. Miután a varrógépek helyét átvették a korszerű, elektromos árammal működő masinák, többen lehetőséget láttak a szép és strapabíró állvány újrahasznosításában. Elsősorban talán kisebb asztalok, konzolasztalok készültek belőle. Tolokán-Király Miklós azonban egy nagyobb bútordarabot, egy praktikus íróasztalt álmodott meg és készített belőle lánya számára.
Az asztal történetét, valamint a munkafolyamatot lépésről lépésre ő meséli el az alábbiakban:
Régóta foglalkoztatott a kérdés, mihez kezdjünk a családi örökségként kapott Singer típusú varrógépünkkel. Tekintettel arra, hogy a feleségem dédmamájától öröklődött generációkon keresztül, nem akartunk megválni tőle, mert családi kincsnek számít, viszont a rendeltetését nem igazán találtuk meg. Félretettük a varrógépet s vártuk, valami ötletünk szülessen a felhasználására. Aztán egyik nap rábukkantam az interneten egy lakberendező oldalra, ahol hasonló típusú varrógépek alsó szerkezetét magukba foglaló bútorokat láttam s nagyon megtetszettek. Innen az ötlet. Hogy épp íróasztal készüljön belőle, azt a szükség sugallta, mert a lányunk első osztályt kezdett és tanuló asztalra volt szükség a lakásban.
Amint az előzőekben említettem, családi örökségként maradt ránk a varrógépállvány, tehát az már adott volt. Mivel családunk nagyon szeret újrahasznosítani, ezért ilyen esetekben körül nézünk a portánkon, akad-e olyan félretett darab, amelyet fel lehet használni új berendezés létrehozásához. Az íróasztallá alakításhoz olyan asztallapot kellett találnunk, amely megfelel a célnak, de a varrógépállvány régiség-hatását sem rontja el. Ezért egy félretett konyhaasztalunk lábait szereltem le, majd a lapot rápróbáltuk az állványra. Nagyon tetszett az összhatás, ezért úgy döntöttünk, ez lesz a végleges párosítás. A többi kellék már apróságokból tevődött össze: lakk, spray, csavarok, kefe. Mindössze ennyi.
Különös gondosságot igényelt a portalanítás, valamint a festékbogok eltávolítása olyanképp, hogy az állvány eredeti éleit ne sértsem meg, a mintázatában ne tegyek kárt. A sprayt is úgy kellett megválasztani, hogy illő legyen a vashoz meg az eredeti színhez. Az asztallapnak pedig olyan színt kellett adni, hogy jól érvényesüljön a színkontraszt s ezáltal jó hangulata legyen a bútordarabnak.
Összességében egy 4-5 órás munka volt, amelyet a gyerekek is nagyon élveztek s végül örömmel töltött el mindannyiunkat, hogy újra használatba került a dédmama régi eszköze.
Az újrahasznosításban egyik nagyon jó dolog az, hogy nem olyan költségigényes, mint az új darabok vásárlása. Nálunk megvolt az állvány meg az asztallap, ezért nagyon keveset kellett költenünk, csak az állvány befújásához szükséges festéksprayt, az asztallap színezéséhez a parkettalakkot meg a facsavarokat vásároltuk meg. Mindössze párszáz forint értékű lejbe került.
Köszönjük Miklósnak, hogy bemutatta nekünk az íróasztal történetét!
