Minden rendelkezésére álló teret kihasznál.
Az Észak-Amerika keleti és déli részén őshonos, trombitacserje néven is ismert trombitafolyondár kapaszkodó gyökereivel gyorsan benő falakat, rácsokat, kerítéseket. Ha hagyjuk, még a villanyoszlopokra is felfut. A fiatal hajtásokat megerősödésükig locsoljuk és ajánlatos támrendszerhez erősíteni; később nincs szükség felkötözésre. A szabadban akár 10-12 méterre is felfut, de növénytartóban is eléri a tekintélyes 2-3 métert.
Igen élelmes növény: felcsavarodik bármilyen támasztékra, például egy karóra, vezetékre, csatornára. Hajtásai elágaznak, szorosan körbefonják a támasztékot, majd megfásodva rögzülnek.
Júliustól szeptemberig virágzik, narancssárga, téglavörös virágai igen dekoratívak. Elvirágzás után hosszúkás tokterméseket nevel.
Meleg- és fénykedvelő, a szeles időt nem szereti, semleges és savanyú talajon is szépen fejlődik. Az idősebb példányok a szárazságot jól tűrik.
Tél végén a vesszőit vágjuk vissza, ezzel megújulásra késztetjük a növényt.
A trombitafolyondár azok közé a növények közé tartozik, amely tömegével nyíló, feltűnő, élénk színű, tölcsér alakú virágaival hamar megbabonázza a növénybarátokat. Sokan nem nyugszanak addig, amíg nem ültetnek belőle a kerítés mellé. Sok esetben nem okoz semmilyen galibát a mutatós cserje: szépen fejlődik, nyáron virágot is hoz bőven. Nem árt azonban óvatosnak lennünk vele: gond adódhat, ha elkezd terjedni. Ilyenkor célszerű – metszőollóval, ásóval, kapával – határozottan közbelépnünk: ne hagyjuk, hogy a számára kijelölt területen túl minden szabad helyet elfoglaljon!
