Hogy az egyébként strapabíró lemez ne a szemétben végezze.
Bakelitlemezek még elő-elő bukkannak több háztartásban, azonban sokat már nem lehet lejátszani vagy mert sérült a felületük, vagy pedig mert a technikai háttér nem adott hozzá. Cser Ágnes egy facebook csoportban mutatta be régi lemezből készített falióráját, mely oly mutatósra sikeredett, hogy azonnal felfigyeltünk rá.
Az újrahasznosítás jegyében megvalósult projekt egyben nagyon ötletes is, hiszen a lemez anyaga és formája is szinte adja magát, hogy órává változzon. A következőben tehát Ágnes oszt meg velünk néhány gondolatot a munkafolyamattal kapcsolatosan:
Az ötlet csak úgy spontán jött. Sajnáltam kidobni a lemezt, viszont már használhatatlan volt. Amire az óra elkészítéséhez szükségem volt: maga a bakelitlemez, akrilfesték, stencilező paszta, szalvéta, decoupage ragasztó, gyöngyök és csipke és az óraszerkezet.
Amire figyelnem kellett, az az, hogy a számok jó helyre kerüljenek és hogy kivárjam a tökéletes száradási időt, minden réteg után.
A ráfordított költség a következőkből jött össze:
-
Stencilező paszta 700 Ft
-
Akrilfesték 500 Ft/tégely
-
Szalvéta 60 Ft/db
-
Gyöngyöt egy levéllel vettem a Wish-en
-
Csipke kb. 250 Ft/méter
-
Óraszerkezet mutatókkal 600 Ft
-
A lemezt pedig otthon találtam
Az időt, amit ráfordítottam pontosan nem tudom meghatározni, mivel csak ha időm engedte, akkor tudtam folytatni, de így legalább biztosítva volt a rétegek tökéletes száradása!
Köszönjük Ágnesnek, hogy bemutatta nekünk ennek a szép és ötletes órának az elkészítését.